Minden ember életében beköszönt azon időszak, amikor gyermeki létét fel kell adnia és egy komolyabb, naivitást nem megengedett, kőkemény felnőtt létbe csöppen. Így vagyok ezzel én is, azt hittem, hogy már felnőttem, minden gonddal, akadállyal könnyedén meg tudok birkózni. Milyen nagyot tévedtem! Nevetnem kell magamon! Most érzem csak igazán, hogy mennyire egyedül vagyok, távol a szeretteimtől, mindenkitől, akik sokat jelentenek a számomra. Milyen boldogtalan lehet minden olyan ember, akinek nincs családja, nem állnak mellette barátok és nem szereti senki sem. Egyedül hazamenni, önmagammal megvitatni a problémákat okozó kérdéseket, vagy beszámolni az üres lakásnak arról, hogy mi történt a mai napon. Megőrjítenek a benned kavargó kérdések, az, hogy miért történnek meg veled azok a bizonyos dolgok, amik ellen túl kicsinyke vagy, hogy léphess és megoldást találj. Pedig van megoldás, mindig van egy, vagy éppen több is, csak észre kell venni, fel kell fedezni és merni kell döntést hozni. Félelmetes ugye? Szerintem is. Valami újba belekezdeni, egy ismeretlen felé lépni, s remélni, hogy idővel jobb lesz. Valóban jobb lesz? Vagy csak ártatjuk magunkat? Ijesztő, de ebben sohasem lehetünk egészen biztosak. Most bizonyára azt gondolod kedves olvasó, - ha olvas egyáltalán valaki- hogy ez a szerencsétlen tutira meg zakkant! Kinek jut eszébe ilyen? Az fix, hogy nem százas az ürge! Nos, lehet, hogy igazad van és fölösleges ilyen bonyolult és aggodalmas kérdéseket önmagamban megvitatni, talán nincs is értelme. De akkor minek van? Az életnek, ami önmagában mulandó, vagy a győzelemnek, dicsőségnek, melyre rajtad kívül senki sem emlékszik, vagy a pénznek, ami leginkább azoknak van, akik nem tudják értékelni és megosztani azokkal akik szeretik őket. Ha ebből az oldalból igyekszem választ találni, akkor igazán semminek sincs értelme. De akkor mégis, minek törjük magunkat? Hm, talán azért, hogy az értelmetlen értelmet nyerjen, hogy megértsük azt, ami velünk történik és persze azért a pillanatért, hogy egyszer úgy érezzük, hogy ezért megérte küzdeni. Nem lehet minden tökéletes vagy olyan, amilyennek előre eltervezzük, hiszen a vágyaink nem olyanok, mint az élet. Mi irányítjuk a vágyainkat, elképzeléseinket és persze ezt szorgosan meghiúsítja a kozmosz, amelyben élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése