Idézet a barátságról

A barátság az, mi megmutatja nekünk, hogy sem örömünkben, sem bánatunkban nem vagyunk egyedül.

Pam Brown

Dr. House vagy Dr. Wilson?

Nagy sikerrel vetítik szerte a világon a Dr. House című sorozatot. Szabadidőmben én is szívesen megnézem. Egyik este, amikor éppen ezt a sorozatot néztem, elgondolkoztam azon, hogy miért kedvelem House karakterét, hiszen ha valóban ismernék egy hozzá hasonló temperamentumú és jellemű embert minden bizonnyal utálnám.

Miért kedvelek egy különc, önző, goromba embert? Talán azért, mert nem fél kinyilvánítani a véleményét, ismeri saját korlátait és ami ettől is jobb, úgy irányít másokat, hogy azok a személyek eleinte vonakodnak eleget tenni őrült szeszélyeinek, később mégis megteszik azt. Soha nem tesz jót másokkal, - kivéve, ha gyógyít - mindent elkövet annak érdekében, hogy eltaszítsa magától az embereket, de ők még is mellette maradnak. Ő egy valódi zseni, aki meglátja azt, amit mások nem, aki embereket ment meg és nap mint nap harcol az ismeretlen betegségek ellen. Átlagos kapcsolatokat nem képes kialakítani, minden idejét az orvoslásnak szenteli nem bánva azt, ha emiatt sokszor éjszakába nyúlik egy-egy eset megoldása.

Az emberek sokszor kárörvendők, hiszen jót kacagnak mások megaláztatásán, eltiprásán. Ezt használja ki ez a sorozat is. Megpróbálhatnánk ezt letagadni, de ha nem figyelünk oda ösztönösen elégedettséget érzünk. Ez egyfajta ellenpontba állítás, miszerint milyen jó, hogy nem velem történik meg mindez. Kielégítő érzéssel tölthet el bennünket, amikor House leszidja az orvos segédeit, hiszen akaratlanul is arra gondolunk: de jó, hogy nem engem piszkál már megint a főnököm! 

House ellentmondásos ember, hiszen mindent meg tesz annak érdekében, hogy kollégáit, valamint egyetlen barátját is az őrületbe kergesse, ugyanakkor elvárja az állandó figyelmet, törődést. Egy szokatlanul önző emberről beszélünk, akit semmi más nem érdekel, csupán a gyógyítás és a logikus válasz a megválaszolatlan kérdésekre.

Miért nem Dr. Wilson  a főszereplő, aki kedves, megértő, érzékeny és segítőkész? Egy olyan ember, aki minden porcikájában pozitív személyiség és mindezek mellett nem csak hogy elviseli Houset, de ő a legjobb barátja is. Egyáltalán hogyan is lehetséges két ennyire különböző ember barátsága? Nyilván úgy, hogy Wilson háttérbe szorítja saját érzéseit és vágyait, maga elé helyezve Houset, aki ezt meg sem érdemli, hiszen House újra és újra próbára teszi barátját, számtalanszor megbántja őt, valamint sokszor bajba is sodorja a gyanútlan orvost.

Nos, a valódi válasz arra, hogy miért választjuk Houset az az, hogy ez a karakter rendkívül érdekes, kiismerhetetlen, kíváncsivá tesz bennünket és fenntartja az érdeklődésünket valamint figyelmünket. 

A felejtés, mint kultúra

Az emlékezés épp olyan fontos szerepet játszik az életünkben, mint a felejtés. A különböző információkat és élményeket nem tarthatjuk számon életünk minden percében. Emiatt hajlamosak vagyunk egyes múltbéli dolgokról megfeledkezni. Olyan emberekről, élményekről melyek régen fontosak voltak, ám jött egy új, egy izgalmasabb.

Csupán a mai nap abszolút! Civilizációnkban pusztán a jelenbeliség a fontos. Csak az létezik, ami most történik, s még éppen emlékszem a tegnap eseményeire. Fontosabb a jövő, mint a múlt. Megfeledkezünk egyes emberekről, celebekről, sztárokról, akik visszatérnek a feledés homályából. Ezt nevezzük come back-nek

A tudománytörténet arra enged következtetni bennünket, hogy az új felfedezésekhez elengedhetetlen a felejtés. A tudósnak el kell felejtenie a kutatás kezdetét, hogy szabaddá tegye elméjét, s egyúttal rátaláljon egy új megközelítésmódra. Ugyan az információ feledésbe merül, ám de az agyunk mélyén elraktározódik, s ezt a jövőben képesek vagyunk előhívni. A modern mitológiák pontosan ezt használják ki mégpedig úgy, hogy összegyúrják a különböző mítoszokat és ezzel egy újat hoznak létre. A felejtés kultúrája a homályos emlékezettel, azaz a déja vu élményével dolgozik.

Most pedig említsük meg pár szóban az agymosást. A legegyszerűbben így írhatnám le: az új szappanopera elfeledteti a tegnapit. Egykoron a naplóírás divatos dolognak számított, ám mára úgymond kiment a divatból. A felejtés kultúrája a nyomokat is eltűnteti. A naplóírás segít az emlékezésben, hiszen az emlékek feledésbe merülnek, ám írásaink örökre fennmaradnak. Vajon a felejtéssel elveszítjük a személyazonosságunkat? Nos azt kell mondanom, hogy ha nincs múlt, akkor bizony elveszítjük személyazonosságunkat, vagy is azt akik mi vagyunk. Titkon gyakran arra vágyunk, hogy megszabaduljunk a múlt rossz emlékeitől. Ilyen esetben igyekszünk a jövőre koncentrálni és a múltról nem tudomást venni. A múlt a személyazonosságunk és kultúránk része, ugyanakkor félelmeink forrása is. Amitől félünk, az elől általában menekülünk. Ilyenkor megpróbálunk úgy élni, hogy a múltat nem tekintjük valóságosnak, azaz múlt nélkül élünk.

Őszi csoda

Egy erdőben vagyok, ősz van. Arcomon érzem a szellő érintését. Testemet körbefonja, s akaratom ellenére is átölel. Fázom, ám de nem fáj. Ez csupán testemet támadja, bántja, de lelkem boldog, megnyugvással teli. A barna és sárga levelek ellepik a kemény, rideg, fekete földet. A levelek puha takaróként pihennek a fák gyökerére hullva, oltalmazó védelmet nyújt, mint egy gondoskodó anya. Önmagából táplálja, hogy újra részévé váljon, s életet leheljen a későbbi megújuláshoz. Minden egész! A természet ismételten megmutatta tökéletes körforgását, s egy pillanatra én is a részévé váltam. Sétálok tovább a puha avaron. Hálát adok az apró, ám de sokkal inkább fontos élményért, mely mellett sokan észrevétlenül elmennek, s nem vesznek tudomást arról, hogy mennyi csoda rejlik a világban. 

Miért is készítettem blogot?

Először is köszöntök mindenkit, aki a blogomra tévedt! Ha nem bánjátok egy pár szót írnék magamról. Média szakos hallgató vagyok, aki ha minden igaz, ebben az évben befejezi a főiskolát, bocsánat, most már egyetemet. Sok minden érdekel, szeretek új dolgokat tanulni, hiszen az élet rövid, de a tudás örök. Nem ígérem, hogy mindig érdekes dolgokat osztok meg veletek. Röviden ennyit magamról, aki ismer, az úgy is tudja, hogy milyen vagyok, aki meg nem, az majd megismer.